Közlekedésbiztonság, KRESZ, Videó kerékpáros közlekedés @ 2015. szeptember 16.
Jobbratartás vs centizés

Az ajtózónáról már megemlékeztünk annak idején, de sajnos a centizés továbbra is állandó jelenség, itthon és külföldön, egyaránt, akár több sávos utakon is.

Egy dolog van, ami közös ezekben, és az a reakció azok részéről, akik még esélyesen életükben nem ültek bringán (vagy ha mégis tekernek, akkor járdán, mert félnek az olyan gépjárművezetőktől, mint ők maguk), és főben járó bűnnek tekintik, ha valaki nem az út szélén megy, ellenben elnézhetőnek tartják azt, ha valaki ezt centizéssel, tehát a másik veszélyeztetésével honorálja.

Arra már nem jönnek rá, hogy ez egy öngerjesztő folyamat, és csak még komolyabb sávfoglalás lesz az eredmény. Nézzük csak…

Tovább »
Infrastruktúra kerékpáros közlekedés @ 2014. szeptember 5.
Forgalmi rend változás Budapesten, az Andrássy úton! Érdekességek, tudnivalók…

Nagy nehezen eljutottunk arra a szintre, hogy az Andrássy úton az Oktogon és a Kodály körönd között felszántották és sóval hintették be a gyalog- és kerékpárútnak csúfolt járdát, és a szervízút végig lett pingálva kerékpáros piktogramokkal. Mit jelent ez a valóságban? Hol lehet majd kerékpározni? Érdekességek, tudnivalók…

Tovább »
Érdekesség, Közlekedés, KRESZ kerékpáros közlekedés @ 2014. február 11.
BuBi: káosz lesz vagy … ?

Mint ismeretes, tavasszal (április 7.) mostmár tényleg jön a BuBi, azaz a budapesti közbringa rendszer. Sokan várjuk, és természetesen mennek a találgatások, hogy mi lesz, hogy lesz, jobb lesz-e a helyzet, mint most, vagy jön-e a mindent elsöprő káosz, aminek során a kerékpárral közlekedők elhozzák a világvégét

Tovább »
Érdekesség, Közlekedésbiztonság, KRESZ kerékpáros közlekedés @ 2013. augusztus 7.
Az ittas kerékpározás mértékei és büntetési tételei!

A 2012. augusztus 24-i KRESZ módosítás óta nincs zéró tolerancia a kerékpáros közlekedést illetően, de ezidáig nem nagyon voltunk képben, hogy hogyan is büntetnek a rendőrök

Tovább »
Érdekesség, Infrastruktúra, Közlekedés, Közlekedésbiztonság, KRESZ, Statisztika kerékpáros közlekedés @ 2013. július 23.
Diplomamunka: Kerékpáros közlekedésbiztonság, baleseti kockázatok, infrastruktúra, gócpontok – III. rész

Felföldi Péter diplomamunkája több hónapnyi kutatómunka eredménye. A budapesti, kerékpáros érintettségű, 2011-ben és 2012-ben bekövetkezett közúti balesetek vizsgálata meglepő és kevésbé meglepő eredményeket is hozott.

Az első részben a baleset résztvevőinek megoszlását valamint a balesetek kimenetelének súlyosságát vizsgáltuk, a második részben pedig “járdáztunk” egy kicsit.

Ebben a részben rátérünk az infrastruktúrákra, avagy a balesetek helyszíneinek elemzésére. Figyelem, rendületlenül tévhiteket oszlatunk!

Tovább »
Érdekesség, Infrastruktúra, Közlekedés, Közlekedésbiztonság, KRESZ, Statisztika kerékpáros közlekedés @ 2013. június 25.
Diplomamunka: Kerékpáros közlekedésbiztonság, baleseti kockázatok, infrastruktúra, gócpontok – II. rész

Felföldi Péter diplomamunkája több hónapnyi kutatómunka eredménye. A budapesti, kerékpáros érintettségű, 2011-ben és 2012-ben bekövetkezett közúti balesetek vizsgálata meglepő és kevésbé meglepő eredményeket is hozott.

Az első részben a baleset résztvevőinek megoszlását valamint a balesetek kimenetelének súlyosságát vizsgáltuk, ebben a részben pedig – még mielőtt rátérnénk az infrastruktúrákra – egy kicsit “járdázunk”

Tovább »
Érdekesség, Közlekedés, Közlekedésbiztonság, Statisztika kerékpáros közlekedés @ 2013. június 11.
Diplomamunka: Kerékpáros közlekedésbiztonság, baleseti kockázatok, infrastruktúra, gócpontok – I. rész

A kissé elhúzódott szervetuning után nézzünk egy érdekes témát…

Felföldi Péter diplomamunkája több hónapnyi kutatómunka eredménye. A budapesti, kerékpáros érintettségű, 2011-ben és 2012-ben bekövetkezett közúti balesetek vizsgálata meglepő és kevésbé meglepő eredményeket is hozott.

Mondanom sem kell, hogy tévhitek cáfolásra kerültek, míg a világ minden táján lezajló jelenség, mely a kerékpárral közlekedők forgalmának növekedésével jár, és amelyet egyszerűen csak Safety in numbers-nek hívunk, nálunk is működik. Természetesen ezen nem kell meglepődni…

Tovább »
Közlekedés, Videó kerékpáros közlekedés @ 2013. március 9.
Videó: mentő megkülönböztető jelzéssel, másképp…

A megkülönböztető jelzéssel közlekedők különös figyelmet érdemelnek. Ezzel javarészt tisztában vannak a népek, mégha néha művelnek is hátborzongató dolgokat. Leginkább persze azt szoktuk meg, hogy “száguldoznak“. Mit tegyünk akkor, ha pl. szirénázik, villog, és mégis nagyon lassú egy mentőautó?

Tovább »
Érdekesség, Közlekedésbiztonság kerékpáros közlekedés @ 2013. február 27.
“Nem láttam, pedig néztem”, avagy balesetek okai…

Balesetek után gyakran számolnak be a baleset okozói arról, hogy habár néztek abba az irányba, ahonnan a baleset másik résztvevője közeledett, mégsem észlelték időben, hogy elkerülhessék az ütközést. Az ilyen “nem láttam, pedig néztem” hibák nagyon gyakoriak, és becslések szerint akár az ütközések 50%-ában is szerepet játszhatnak. Miért vagyunk olyan rossz megfigyelők, hogy nem észlelünk más járműveket, holott még keressük is őket a tekintetünkkel?

A “nem láttam, pedig néztem” hibák magyarázata nagyrészt az ember informácófeldolgozási módszerében keresendő. Úgy érezzük, hogy amit megfigyelünk, olyan, mint egy film. Zökkenőmentes képet kapunk a külvilágról, amit aztán az agyunk hatékonyan feldolgoz. Meglepő, de ez nagyon távol áll az igazságtól…

Tovább »
Videó kerékpáros közlekedés @ 2012. december 16.
Videó: A háború Budapest utain

“A BBC készített egy War on Britain’s Roads (Háború a Brit utakon) című dokumentumfilmet a sisakkamerás bringásokról és a kerékpáros helyzetről. Ez adott ihletet arra, hogy ez a kis év végi összefoglaló elkészüljön, amelyben az év során még nem látott és néhány már feltöltött jelenet került összeöntésre.” – olvasható sajátzsíron videója alatt. Nézzük…

Tovább »
Oldal: 1 / 212