Közlekedés gyalogátkelőhelyen, kerékpárral… (Ezredik felvonás…)

Debrecenben teljesen elszálltak a rendőrök és az újságírók. Utóbbiak közül van olyan is, aki még le is írja, hogy valójában nincs olyan szabály, ami tiltaná a gyalogátkelőhelyen áttekerést, mert ami “van”, az igazából azt jelenti, hogy minden kereszteződésben tolni kellene, de csak folytatódik a cikk. A másik két paragrafus, amit beidéztek, az a zebra illetve a gyalogosok útvonalának keresztezésére vonatkozik, tehát igazából semmi köze a jelenséghez. Ütőkártyának az a gondolatmenet tűnik, hogy nincs leírva a felsorolásba, hogy hol lehet – illetve kell – kerékpárral közlekedni

Nos, nézzük akkor, hogy is néz ki ez a felsorolás:

54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.

Lapozzunk csak a definíciókhoz!

I. Az úttal kapcsolatos fogalmak
h) Kerékpárút: jelzőtáblával kerékpárútként megjelölt út.
h/1. Gyalog- és kerékpárút: jelzőtáblával gyalog- és kerékpárútként megjelölt út, amelyen a gyalogos és a kerékpáros forgalom részére fenntartott útfelületet burkolati jellel és eltérő színű burkolattal is kijelölhető.

Nocsak! Külön definíciója van a gyalog- és kerékpárútnak, utóbbi viszont nincs benne a felsorolásban. Ezekszerint tilos gyalog- és kerékpárúton kerékpározni!?

Éles szemű olvasók bizonyára észrevették, hogy a “h” után van egy “/1.” is a gyalog- és kerékpárút definíciójánál. Ezt akár úgy is lehetne értelmezni, hogy a “Kerékpárút” egy gyűjtő meghatározás, és annak része a gyalog- és kerékpárút. Lehetne, ha nem így folytatódna a KRESZ:

h/2. Kerékpáros nyom: az úttesten kerékpárt és nyilat mutató sárga színű burkolati jellel kijelölt útfelület.
h/3. Nyitott kerékpársáv: az úttesten útburkolati jellel kijelölt – kerékpár és különleges esetekben (az egymás mellett történő elhaladáshoz szükséges hely biztosítása érdekében) jármű egyirányú közlekedésére szolgáló – különleges forgalmi sáv.

Ha egy gyűjtő definíció lenne a “Kerékpárút”, akkor nem lehetne különválasztani a sebességhatárokat sem, márpedig – ha külön tábla nem jelzi – a kerékpárúton 30km/h, gyalog- és kerékpárúton 20km/h, nyomon és sávon pedig 40km/h a max. megengedett sebesség. Persze ha gyűjtőfogalom, akkor nyomon és nyitott sávon 30km/h a limit, míg zárt kerékpársávban 40km/h. Ha pedig 30km/h a limit, akkor az a 26. § alapján minden kerékpárúton közlekedő járműre vonatkozik. Igen, gépjárművel nyitott kerékpársávban közlekedéskor 30km/h a limit! Vajon a gépjárművezetők hány százaléka van ez ellen a gondolatmenet ellen? Vajon mekkora közfelháborodás lenne, ha elkezdenének traffizni a rendőrök a nyitott sávoknál? Ugye, hogy máris ott tartunk, hogy ez a gondolatmenet hülyeség?!

Debrecenben amúgy nagyon rákapcsoltak, ugyanis a hajdupress is lehozta kb. ugyanezt, csak ők még paragrafusok beidézésével sem bajlódtak.

Mit mondanak a szakértők?

A TotalCar közlekedési szakértőinek véleménye a zebrán kerékpározásról egy korábbi cikkünkben olvasható. (Spoiler: törölték a kérdést, nem tudták jogszabályokkal alátámasztani, hogy tilos lenne zebrán áttekerni.)

Mi a gond? Na mondd, mi a gond!

Természetesen ha valaki járdáról teker járdára, és úgy zebrázik, akkor a járdázás – amennyiben nem jogosult rá -, szabálysértés, de az ország tele van olyan kerékpáros infrastruktúrákkal, melyekből kimaradt az átvezetés, és csak a zebra marad. Ezek miatt problémázunk, ugyanis nincs odaírva, hogy a szabálytalanul, a műszaki előírásokkal szembemenő kerékpáros infrastruktúrákon nem büntetnek, csak a járdázókat. Példák:

Budapest:

Szeged (kapott link):

Debrecen (manuális nyomozás, nem tartott sokáig):

Természetesen országos jelenségről van szó…

Pontosan az történik, ami miatt a kötelező infrahasználat is egy marhaság, ugyanis egy kalap alá vesznek nem egy kalap alá vehető kategóriákat. Gondolok itt arra, hogy ha valahova el lehet jutni szabályosan – ráadásul úgy, hogy kötelezővé teszik, hogy ott menjen az ember -, akkor milyen alapon vetik ezt össze azzal, ha valaki szabálytalanul érkezik adott helyszínre?

Kötelező infrahasználat esetén ez úgy néz ki, hogy gépjárművel egy 70 éves nagypapa is tud gond nélkül 50km/h-s sebességgel közlekedni, akárcsak egy éppen gépjárművet vezető országúti kerékpáros. Gond nélkül közlekedhetnek tehát ugyanott. Ha viszont adott napon mindketten bringára pattannak, akkor is ugyanott kell közlekedniük, pedig előbbi sebessége valószínűleg 20km/h körül maximalizálódik, utóbbié pedig 30km/h-nál indul. (Gyereket autóval lehet szállítani, 50-nel, gond nélkül, viszont ha bringázik, akkor a sebessége 10km/h körül alakul. Mégis ugyanott kell mennie az országútisnak – de még a csak simán jobb kondiban levő átlagembernek – is.)

Gondolkodni ér!

Kiegészítő gondolat: sebességmérésnél pl. 50-es limitnél 64km/h-ig gyakorlatilag nem büntetnek, mert mérési pontatlanság lehet, stb. Kíméletlenül ki is használják, tömegesen. (A forgalom ritmusa, ugyebár…)

Itt akkor miért kell az egységes büntetés? (Vonatkoztassunk el attól, hogy a traffin egy számot kell nézni, ami ha túl nagy, akkor mehet a bünti, míg itt jogszabályokat is ismerni kellene, még hozzá úgy, hogy nem gyártanak újakat…)

Mit tegyünk?

Az a javaslatunk, hogy ha valakit megbüntetnek, akkor ne fogadja el a büntetést. Természetesen ha járdáról érkezett, akkor nincs vita, viszont ilyen esetben szeretnénk látni egy hivatalos indoklást végre, hogy melyik paragrafus alapján büntették meg.

(Olyanról már tudunk, hogy valaki végül a járdázásért kapta a büntetést, amikor szóvá tette, hogy nincs jogszabály, ami tiltaná a zebrán áttekerést.)

Kategória: Közlekedés, KRESZ 12 hozzászólás
Írta: kerékpáros közlekedés @ 3 éve  
Címkék : , , , , , , , , , , , , ,  
12 hozzászólás
  1. Mindegyik mellékelt képen jól látszik, hogy a gyalogos átkelőhely után (!) kezdődik a kerékpározható szakasz… Tehát a gyalogos átkelőhely, felnőtt nevén zebra, nem kerékpározható, hanem csak gyalogolható.

    • Tehát ha te autópályáról hajtasz egy másik autópályára, akkor a köztes szakaszon, ami előtt “autópálya vége” tábla van, nem vezethetsz autót?

      A “csak gyalogolható” állítást tessék igazolni, jogszabállyal…

      (Azt amúgy látod, hogy szabálytalan a kialakítás? Az útügyi műszaki előírások között tudsz kutakodni…)

      • Nem jutna eszembe két autópálya között úgy vezetni, mintha változatlanul autópályán lennék, holott nem vagyok ott.

        Mindenütt az épp aktuális szabályoknak megfelelően közlekedek. Autóval is és biciklivel is…

        Csak annyit várok el másoktól is, amennyit magamtól.

        A biciklisek többségével az a baj, hogy mindenkitől elvárják, hogy a közlekedés részének tekintsék őket, csak az a baj, hogy ők saját magukat nem tekintik annak. Mindenki szemét, mindenki mocsok, csak ők a tiszták. Ugyanakkor arányaiban a legtöbb szabálytalanságot elkövető csoport a közlekedésben. De ez engem nem is érdekelne.

        Viszont ép ésszel nem tudom felfogni, hogy hogyan lehetnek ennyire felelőtlenek a saját életükkel szemben. Elsősorban nem nekem ártanak azzal, hogy leszarják a KRESZ-t, hanem a saját életüket veszélyeztetik.

        • Te nem azt írtad, hogy a 2 szakasz között óvatosabban, odafigyelve kerékpározzanak az emberek, hanem azt írtad, hogy tolják a bringát.

          Ezzel szemben az autópályás példánál úgy gondolod, hogy a 2 autópálya közötti szakaszon lehet vezetni, csak odafigyelve. Miért? Annak a szakasznak nincs benne a nevében, hogy AUTÓpálya!!!négy

          Pont ez a poén: másoktól elvársz olyat, amit bizonyosan te sem tartasz be, és autóval sem tartanád, ha kötelező lenne, hanem csak megoldanád, odafigyelve. Mert úgy lenne életszerű. (Az más kérdés, hogy a gépjárművezetőket nem kényszerítik járművük elhagyására, pedig pl. a zebráknál párezer embert halálra gázoltak már gépjárművel. Biztonsági okokból tehát tökre indokolt lenne, de vajon mekkora sírás lenne belőle?)

          Aki a saját életét veszélyezteti, az meg is érdemli. Aki viszont a másikét – és ez inkább a gépjárművezetőkre jellemző, már csak a fizikából kiindulva is -, annak valóban nincs helye az utakon. Akár mégis ott hagyják, még halálos gázolás után is.

          De nyílván az a gond, hogy egy szabálytalanul kialakított kerékpáros infránál valaki átteker a zebrán…

      • Számtalan kerékpáros fórumot átolvastam már. Ugyanarra a kérdésre kerestem a választ hogy a gyalogátkelőhelyen mi van a kerékpárral?

        Én is kerékpározom, illetve autózom is, nem a kerékpárosokat akarom szidni, csak tudni az igazat.

        Szóval a fórumokon csak a kerékpárosok győzködték egymást hogy sehol sincs leírva, így miért lenne tilos tekerve átmenni a zebrán? Nos a KRESZ 25 paragrafust sehol sem említették. Azt hiszem elég egyértelmű.

        • Látom nagyon kapirgálsz, hogy a Youtube-ra legyen anyagod :D

          Óriási pech, hogy ott tolta a bringáját az ember, mégsem tudod alátámasztani az igazad, de úgy néz ki, hogy itt is szeretnél belefutni pár pofonba. Tényleg ekkora vadász vagy?

          Akkor bizony nesze:

          http://www.minimalmass.hu/rendorsegi-allaspont-tilos-a-kerekparos-atvezetesekben-kerekparon-ulve-attekerni/354

          (Én nem vagyok olyan elnéző, mint a videó feltöltője. itt nem fogsz köcsögtrollkodni. Csak a tisztánlátás végett…)

          Egyébként meg nyílvánvaló, hogy a kerékpárosok védik magukat, hiszen rájuk van tolva a marhaság.

          Van egy ilyen mondat a KRESZ-ben:

          A gépkocsi első ülésén csak egy személy szállítható.

          Ha ez alapján elkezdenék büntetni azokat a gépjárművezetőket, akiknek pl. pénztárca van az első ülésén, akkor vajon a gépjárművezetők elkezdenék-e védeni magukat? És ha elkezdenék védeni, akkor vajon bringás portálokon/fórumokon tennék?

          Na ugye…

          Vagy ha mégis autós portálra kerül ki egy bringás téma, akkor könnyen lehet, hogy bár vannak közlekedési szakértőik, több is, mégis a cikk törlése az eredmény:

          http://www.minimalmass.hu/kell-e-a-zebran-tolni-a-kerekpart-mit-mondanak-a-szakertok/279

    • Ezúton üzenem annak a taxis állatfajba tartozó egyednek, aki ma a 3. kerület, Királyok útján rám szólt, hogy a 6 éves gyerekemnek tanítsam meg, hogy tolja át a kerékpárt a zebrán, hogy a babakocsi, gyermekkerékpár és talicska gyalogosnak minősül, tehát nemcsak áttekerhet, de elsőbbséget is élvez a zebrán. Azt hiszem, nem szükséges megindokolnom, miért sorolom a taxisokat külön állatfajba. Pontosan Ők azok akik minden szabályt, magasról lesz@rnak, miközben másokat kioktatnak.

    • Szegedi vagyok. Kerékpározok. Jól ismerem a szegedi képet. A Kossuth Lajos sugárút azon a felén végig ki van jelölve a kerékpáros sáv. Végig! Igen, ott is! A kereszteződésekben viszont mindenhol csak zebra van. (Talán max. 2 a kivétel a cirka 10-ből. De a google megmondja biztosan!)

  2. “Annak a szakasznak nincs benne a nevében, hogy AUTÓpálya!!!négy”

     

    Ezt most ugye viccnek szántad? :p

    Autó ezek szerint csak autópályán közlekedhet? Értem én hogy próbálsz kiötleni valami jó példát (ezzel nincs is baj) de ez nagyon gyenge volt.

    Az autó út és a táblával jelölt (vagy nem jelölt, ugye az is korlátoz amikor kint van hogy autópálya vége) sebességet kell betartani.

    Én személy szerint mindig próbálom figyelni és segíteni a bringás/motoros közlekedését de sajnos tényleg elég elszállt gondolkodású a többségük (tisztelet a kivételnek).

     

    A lényeg hogy minden forgalomban lévő ember, legyen az gyalogos, 2/4/sok kerekű legyen figyelemmel a másik iránt és gondolkozzon előre mielőtt valamilyen manőverbe kezd, hisz más hibájából (akár műszaki) is történhet baleset, kellemetlenség!

     

    További kellemes és biztonságos közlekedést mindenkinek!

    • Görbe tükör, nem vicc. Béla azt állította, hogy két kerékpáros infra közötti szakasz nem kerékpározható, mert az nem kerékpáros infra. (A tolásra amúgy nem tudott jogszabályt beidézni, inkább lelépett csöndben, ahogy az szokás.)

      Ezért kérdeztem, hogy ha ő 2 autópálya (vagy autóút, ez jogos) közötti szakaszon vezet, akkor miért odafigyelve teszi, és miért nem tolja az autót, ha már másoktól elvárja, hogy tolják a járművüket?

      (Amúgy 99.999%, hogy bringáról sem szállna le, mert akkor minden 2. átvezetésnél tologathatná a bringát, annyi szabálytalan infra van az országban, de ez már tényleg csak részletkérdés. Az emberek szeretnek előírni másoknak olyat, amit ők maguk a büdös életben nem tartanak be. A bringás rendőrök is zebráznak egyébként az ilyen átvezetésekben, de még járdázás után is…)

      Balesetmentest oda is!

      • Mondjuk engem személy szerint az nem zavar ha átteker a bringával, ha azt nem 40-el teszi.

        Nem egyszer fordult már elő velem hogy megbizonyosodtam róla hogy nincs gyalogos ill. bringás (már csak a gyerekek miatt is kell, hisz ők inkább cangázzanak a járdán mint az úton) elindulok/átgurulok erre 1000-el áttép előttem a felháborodott biciklis.

         

        Amúgy csak egy gondolat (ami nem biztos hogy helyes):

        Lehet hogy nincs szabály kifejezetten arra hogy a biciklisnek csak akkor van elsőbbsége a gyalogos átkelőn ha tolja a járgányát viszont ahogy a neve is utal rá gyalogos átkelőhely, így a gyalogosnak van elsőbbsége. Ha a nyeregben ülsz és tekersz nem vagy gyalogos. :)

         

        Amúgy meg igen szomorú hogy kis országunk nagyban szarik a helyzet megoldására, használható, logikusan felépített biciklis utak kiépítésére, biztonságosan belátható útkereszteződésekre.

        Ezen kívül sajnos az is tetézi a helyzetet hogy az emberek sajnos idegbetegek (nem leszólás, én is sajnos sokszor leszek hirtelen haragos) a mindennapi gondjaik miatt és így a toleranciájuk, türelmük, segítőkészségük csökken.

        Na nem fárasztom tovább a szemeteket! :p

        Üdv,

        htwo

        • Röviden és tömören:

          Attól még, hogy áttekerhet valaki, nem lesz elsőbbsége.

          (Egyébként pl. kanyarodási szabályok illetve jobbkéz miatt lehet, de ezt nem nagyon szoktuk hangoztatni.)

          Egyelőre annyit szeretnénk elérni, hogy a rendőrök ne azokat büntessék, akik átcsorognak a zebrán, mert oda lettek vezetve egy olyan szakaszon, amit kötelező nekik használni, csak valaki nem tartotta be az útügyi műszaki előírásokat.

          Természetesen ha valakiben nincs annyi életösztön, hogy lassítson, ha ilyen helyre ér, és át akar száguldani, az magára vessen, és csak remélni tudjuk, hogy nem sérül meg más a butasága miatt.

          Egy nagyon jó írás a témában:

          http://kerekparosmiskolc.net/2014/08/hajtva-sem-tilos-es-tolva-is-szabalyos/

Most szólj hozzá...
*Név
*Email (sehol sem jelenik meg)
Weboldal
Ugye nem vagy robot? (Tipp: 3 betű)

Előző bejegyzés
«
Következő bejegyzés
»